Első. - Találkozás kettesben.

Két év telt el azóta. Két év telt el, mióta Loki meghódította a kilenc világot. Név szerint: Asgard, Vanaheim, Álfheim, Midgard, Jötunheim, Svartálfaheim, Helheim, Niflheim  és Muspelheimt. Szerény személyemet Midgardról hurcolták ide és tették szolgálóvá. Bizony. Sárkány létemre egy gonosz istent kell szolgáljak. Az első pár hónapom kész kín volt. Semmit sem tudtam, nem fogtam be a szám ami miatt elég sokszor megkaptam már a magamét. De valahogy büszke is voltam, hogy még önmagam vagyok, akit a szüleim neveltek. Akárhányszor eszembe jutott az emlékük sírva fakadtam. Mit is lehetett volna várni egy árva lánytól, aki mellesleg 17 volt? Mostanra már jócskán idősebb lettem, sőt lelkileg erősebb is. Nem sírtam, nem mutattam mennyire fáj, hogy nincsenek már szüleim. Végül lassan beletörődtem, hogy magamra számíthatok innentől. Nagyon nehéz volt. Minden egyes nap izzadva felkelni és anya vagy apa után kiabálni. De megszoktam. Aki végzett anyámmal már az első éjszaka megöltem. Semmi bűntudatom nem volt utána. Neki se volt, akkor nekem miért legyen?









§---------------§


   



        Épp a keleti szárnyon sikáltam a bíborvörös márványpadlót mikor meghallottam az éljenzéseket. Már megint hadi foglyok. Az utolsók. Sóhajtva keltem fel, majd a lucskos vizet vissza vittem a konyhára és a többi szolga lánnyal a trón teremhez mentünk. Sokat nem értem el, hogy néztem milyen módon vallatja ki a foglyokat, de inkább ez, mint takarítani . Mire oda értünk már térden álltak. Loki, Odin trónján pöffeszkedett. Elfintorodtam. Nagyképű isten. Kezében a lándzsa formájú jogar pihent, mint valami dísztárgy. Fel állt és, mint valami modell úgy lépkedett a négy férfi elé.

Élvezettel vizslatta őket, mintha csak kedve telne a szenvedésükben. Talán így is volt.
- Ki itt az úr? - zengi be a hangja az egész termet. Rápillant a középkorú férfira. Arcán szakáll, haja ugyan olyan vörös, mint nekem. Hátulról nem látható, de tuti félelem van a szemében. Ezek a férfiak a bolygójukért, családjukért harcoltak akiket elhurcoltak esetleg megöltek.
- Te...Loki... felség. - mondja akadozó nyelvvel. Össze szorul a szívem. Bárcsak segíthetnék valahogy neki. Annyira nem igazságos, hogy így bánik velük. Ártatlanok egytől egyig.
Váratlan pillanatban arcon térdeli ami miatt eldől és húzza magával a többit. Kitárt karokkal pillant körbe.
- Na ide figyeljen mindenki! - emelte fel a hangját. Semmi érzelem nem volt benne. Mintha csak azt akarná ecsetelni mi lesz a vacsora következő fogása. - Ezek a férfiak elbuktak! Nem tudták megvédeni a hazájukat! Tőlem! A kilenc világ ura áll itt! Térdre!

Mindenki követte a parancsát. Gúnyos vigyorral az arcomon térdeltem le én is. Király, mi? Egy porszem többet ér, mint ő! Felemelte a jobb kezét ami miatt a láncok elkezdtek megfagyni. A férfiak sziszegve tűrték a fájdalmat. Fortyogott bennem a harag. Gyűlöletem már olyan szinten magas volt, amit még egy démon is megirigyelhetne. A katonák megfogták őket, majd kivezették mellettünk a kivégző helyhez. Szóval nem börtönbe kerülnek, gondoltam szomorúan. A jobbik eset ha valakit börtönbe száműznek. Loki vissza ült a trónra, mint ha jogosult lenne arra a helyre. Csukott szemmel int, hogy mindenki mehet. A lányok csacsognak mellettem mindenféléről. Nem értem ők, hogy tudnak ilyen boldogok lenni egy ilyen környezetben. Ugyan úgy ők is elvesztették a családjukat mégis boldogok. Ők miért ilyenek? Nem értem...
- Luanna! - hallom meg a nevem a főszolga szájából. Elé sietek, majd tisztelegve meghajolok. Pont, ahogy tanították, és amiért botok csattantak a hátamon, mert nem tettem meg ha kérték.
- Ebben a hónapban a király rezidenciáját kell takarítanod, hallgatni a parancsára és felszolgálni a reggelit, ebédet és vacsorát. Kérdés van? Nincs. Akkor kezdheted is! - tapsol kettőt.
 Biccentettem amit rossz szemmel nézett, de nem szólt érte. Megkaptam a kis kocsit, rajta tengernyi finomsággal. Megforgattam a szemem. Amíg mi alig kapunk valamit, addig ő degeszre eszi magát, jobbik esetben. Lassú léptekkel mentem fel a szobához. A szoknyám eléggé rövid volt és hiába kértem másikat csak annyit kaptam válaszul, hogy úgy se nyúlnak hozzám. Erre persze mérges lettem és betörtem a nő orrát aki azóta is fél tőlem. De azért én is megkaptam a magamét. Megálltam az arannyal díszített ajtó előtt és bekopogtam. Pár pillanattal később kinyílt az ajtó, én pedig betoltam a kocsit. Gyönyörű volt a szoba, mint ha egy luxus lakosztályba léptem volna be. A Földön azt hiszem ilyenek is voltak a régi mahagóni fajta hotelekben. Kiskoromban imádtam ezt a stílust, de mióta ide kerültem megutáltam. A falakra rúnákat festettek, itt ott pár függönyt esetleg festményt is elhelyeztek. Jobbra tőlem az erkély volt, csodálatos panorámával és ha nem kellene nap hosszat takarítsak akkor addig nézném amíg el nem alszok. Balra volt a tölgyfából készült  asztal, onnan pár méterre egy ajtó gondolom a fürdőhöz. Az ajtótól még mindig balra egy baldachinos ágy volt, fekete és zöld huzattal. Az asztalhoz toltam a kocsit, majd Loki elé álltam aki egy könyvel a kezében ült az egyik karfás széken. Gyönyörű minták voltak rajta, bőr hímzéssel.
- Óhajt még valamit, uram? - hajtottam le a fejem. Egy tőrt esetleg a nyakadba? Két perc és hozom.
- Egy teát, ha kérhetnék. - hallottam meg bársonyos hangját. Mi van? Ez tud így is beszélni? Mintha lenne szíve?
Bólintottam, majd vissza siettem a konyhába. Elismételtem, hogy mit kíván Loki. Pár perc múlva egy tálcán kaptam meg. Gúnyos mosollyal az arcomon mentem vissza. Őrült ötletem támadt ami talán enyhítené a haragom. Miket beszélek? Lehetetlen enyhíteni! Minden porcikám gyűlöli őt.
Kopogás nélkül léptem be.
- A teája uram. - tettem elé a csészét, majd "véletlenül" mellé öntöttem. Felpattant a székről. A tea csak sistergett, mintha jégre öntöttem volna. Hm, vajon tényleg olyan hideg a bőre? Elképedtem magamba. Ezt miért is akarom megtudni?!
- Véletlen, mi? - kérdezte gúnyosan.
Vissza tértem a valóságba és próbáltam színészkedni.
- Mélységesen sajnálom, uram. Nem akartam. - hajtottam le a fejem. Még a kezeim is remegésre erőltettem. Talán elmehetnék színésznek egy másik életbe. Tuti Oscart kapnék ezért az alakításért. Hallottam, hogy vissza ült a fotelbe.
 - Mi a neved? - kérdezte fagyosan.
Végig futott a hátamon a hideg.
- Lua... Luanna. - dadogtam és még szipogtam is.
- A szüleid?
Itt volt az a pillanat amikor pofán vertem volna. Van képe megkérdezni?!
- Mit érdekli az magát? - kérdeztem gúnyosan.
- Tessék? - kérdezett vissza.
Süket vagy bazdmeg?! Ezt azért már nem mondtam ki hangosan.
- Nem tudom. - hazudtam. Csak hagyjál már békén. Nincs nekem kedvem veled cseverészni.  Epésen felnevetett.
- Az igazat. Engem nem tudsz becsapni.
Felpillantottam rá. Szemeim szikrákat szórtak, ő pedig csak vigyorgott, olyan idegesítően, hogy kedvem lett volna kidobni az ablakon miután felnyalattam vele a padlót.
- Meghaltak. - közöltem hidegen.
Még nagyobb vigyor került az arcára. Óhó, nem fogsz te sokáig így vigyorogni.
- Igazán? - kérdezte megjátszott hitetlenséggel. Azt hiszi hülyének nézhet, mert szolga vagyok.

Nagyot kell csalódjon, megvan a magamhoz való eszem.
- Igen. - válaszoltam unottan.
- Hol? Nem emlékszem.
- Az már nem az én gondom, hogy maga szenilis. - mértem végig lesajnálóan.
- Te emlékszel? - hagyta figyelmen kívül a megjegyzésem.
- Óhajt még valamit? - tereltem a témát.
Nem akarok emlékezni! Nem akarok vele erről beszélni! Senkivel! Egyszer már lezártam a múltat  nem fogom feltépni a sebeket. Elkezdett körülöttem járkálni. Kissé úgy éreztem magam, mint ha egy préda lennék számára.
- Csak nem hiányoznak? - kérdezte a hátam mögül. Reflexszerűen fordultam volna meg és vertem volna be egyet neki. Hogy van pofája ilyet kérdezni?!
- Ha nem kíván semmit, én megyek. - szóltam kimérten, majd az ajtó felé indultam.
- Állj meg! - szólt utánam hidegen.
Háttal megálltam. Meg sem érdemelné, hogy vissza forduljak.
-Igen? - kérdeztem unottan. Tényleg semmi kedvem nem volt itt lenni. Minden porcikám az ajtó túl oldalára kívánkozott.
- Kérdeztelek, szolgáló. - lépett közelebb hozzám - Hogy is hívnak? Ja, Luanna. - mondta olyan lenézően a nevem, mint ha csak egy csótány lennék. Ökölbe szorult a kezem. Nem fogja megtudni milyen nagy űrt hagytak maguk után a szüleim! Nem fog gyengének látni!
- Nem. - szóltam higgadtan.
- Én hiányolnám őket a helyedbe. - ciccegett. Na álljon meg a menet!
- Uram, dolgom van! - közöltem mérgesen.
- Még mindig felség. - kapta el a csuklóm. Szorítása a másodpercek múlásával erősödött. Felszisszentem. Majd az egyik székhez lökött miközben elengedte a kezem. Nem kaptam oda. Már nem is fájt, pedig tuti megrepedhetett a csontom. Szerencse, hogy hamar regenerálódok.
Rá lökött a székre. A kezeimre és lábaimra egy bilincs került. Hiába rángattam nem akart eltörni. Mit akar velem csinálni?!
- Szerintem te egy hálátlan kislány vagy akit nem érdekelnek a szülei. - vigyorgott idegesítően az arcomba. Szívesen szembe köptem volna.

- Ennyi? - vontam fel a szemöldököm. Csak ennyiért tart itt? Nincs jobb dolga, mint, hogy engem csesztessen?
- Szájpecket szerencsédre nem kapsz. - fordult meg, majd az ajtó felé sétált és kiment rajta.
- Hülye isten. - motyogtam az orrom alatt és tűzet kezdtem fújni a bilincsekre. Kizártam mindent és csak arra koncentráltam, hogy felolvadjon.
- Luanna. - hallottam meg egy ismerős hangot pont akkor, mikor a bilincs leesett a csuklómról. Felkaptam a fejem és elkerekedett szemekkel vizslattam az előttem álló nőt.
- Anya? - kérdeztem hitetlenkedve. Nem tudtam elhinni, hogy itt áll előttem.