Harmadik. - Harag.
Egész nap úgy járkáltam, mint egy élő halott. Még vissza szólni sem volt erőm, amit eléggé furcsálltak. Meg is kérdezték, de csak ráztam a fejem, mondván az én dolgom. Erre persze pletykálni kezdtek rólam. Hogy honnan tudom? Szerintem elég érthetőnek tűnik ha belépsz a konyhára és rögtön elhallgatnak. Ez így ment napokig. Kicsit már kezdett idegesíteni, hogy én vagyok a téma a nap 24 órájában. Nem találnak jobb elfoglaltságot? Minden éjjelt át sírtam és az sem érdekelt ha valaki hallja. Fájt a szívem, lélegzetet venni is kínszenvedés volt. Elvett valamit, olyan galád módon, mint egy tolvaj. Egy felkészült, érzéketlen tolvaj. Nem tudtam kezelni a helyzetet, azt sem tudtam, hogy álljak hozzá. Én akartam őt kihasználni erre minden a visszájára fordult.
§-----------§
- Anastasia mondta, hogy a múlt héten nem jöttél ki a király szobájából amikor keresett. - állítottak meg amikor takarítani igyekeztem Loki szobájához. Amikor én ott voltam ő a trónteremben pöffeszkedett. Jobb is volt. Elkerültem legalább. De, azért minden nap arra vágytam, hogy bejöjjön. Lássam kék szemeit, fekete fürtjeit, karizmatikus arcát, az egész lényét. Minden alkalommal átkoztam magam, amiért ilyen gondolataim vannak róla. Még egyel több ok amiért utálom.
- Igen, és? - vontam fel a szemöldököm. Mit érdekli őket mit csináltam? Közelebb jöttek. Ketten voltak balszerencsémre. Kettővel több, mint amire kíváncsi vagyok. Orromat megcsapta a jellegzetes citrom szag, ami bizonyította, hogy buta kis emberekkel vagyok körül véve.
- Arra gyanakszunk... - kezdte el a szőke hajú. Valaha szép lehetett a kicsi orrával, ívelt szemöldökével és manikűrős körmeivel. De mióta ide került romlott ez az összkép. Haja tördezett lett, körmei alá piszok került. Az arca még mindig egy top modellé, de nem illik ezekhez a ruhákhoz.
- Hogy valami rosszban sántikálsz. - fejezte be a barna hajú. A nevét egyiknek se tudtam pedig már két éve dolgozom velük. Össze ráncolt homlokkal néztem őket felváltva. Ezeknek mi a bajuk ilyenkor?
- Azonkívül, hogy szeretném holtan látni a királyt? - kérdeztem gúnyosan - Lányok. Takarítottam, és most is azt tenném ha engednétek. - léptem el mellettük.
Megfogták a karom. Dühös szemekkel néztem vissza, ami által gyengült a szorításuk. Elengedték a karom. Kevésbé bátran indultak ők is az útjukra. Egyszer tuti a felmosó vödörbe nyomóm a fejük. Mit képzelnek ezek magukról, hogy kérdőre vonnak? Loki szobája felé találkoztam Roxanaval, az egyetlen nimfával, akit igen csak bírok. Csendes, visszahúzódó, szinte bele olvad a tömegbe.
- Rox. - szólítottam meg mosolyogva. Egy éve került ide. Többször segítettem neki a feladatokban amiért igencsak hálás volt. Felnézett koromfekete haja mögül. Ajkára apró mosoly került.
- Lua. - mondta ő is a becenevem miközben megállt előttem. Nem voltunk annyira jó viszonyban, hogy megöleljük egymást, de tudtam, hogy akármiben számíthatok rá. Fordítva is így volt.
- Kérhetnék tőled egy apró szívességet? - kérdeztem tőle boci szemekkel. Kétkedve nézett rám, de bólintott.
- Mi lenne az? - fürkészett őzike szemeivel.
- Nem cserélhetnénk mára feladatot? Kérlek szépen. Csak a polcokat kell letakarítanod. - kezdtem el kérlelni. Pár percig gondolkozott, majd bólintott. Vigyorogva öleltem magamhoz. Sietve indultam a keleti szárnyra. Még a reggel megnéztem hol kell legyen Roxana, és csak reménykedni tudtam, hogy bele megy a cserébe. Ezzel tudom, hogy plusz egy hetet kapok, de ma irtóztam bemenni abba a szobába. Végig csörtettem a borostyán zöld padlón, le a lépcsőn és a keleti szárnyba találtam magam. Bementem az első ajtón ahol elég nagy rendetlenség fogadott. Mégis ki szokott ide járni? Bele borzongtam a gondolatba és inkább nem érdekelt a válasz. Leguggoltam, majd négykézláb elkezdtem sikálni a padlót. Kávé és tea foltok tarkították a fából készült padlót. Újra mártottam a rongyot amikor az ajtó kicsapódott. Ijedten fordultam meg, kezemben még mindig a koszos törlőronggyal. Nem nagy fegyver, de más nem volt a közelembe.
- Maga meg ki?! - kérdeztem hangosan. Jobban megfigyeltem. Koszos ruhák, összetapadt izzadt haj. Kezeiből csöpögött a vér. Rám pillantott. Félelem és fájdalom tükröződött a tekintetében. Elképedve néztem rá.
- Kérem... kisasszony! Halkabban! Meghallhatnak. - esett össze. Felpattantam és közelebb mentem. Leültem elé, megfordítottam egy kicsit a testét, majd a fejét az ölembe helyeztem. A karmommal elvágtam az ujjam, majd a vért a férfi csuklójára csepegtettem. Még mindig éreztem a vér szagot. A lábára néztem. Teljesen ki volt kezdve, akárcsak a csuklója. Ismét megvágtam az ujjam és oda is csöpögtettem. Egy kissé jobb színe lett, miután beforrtak a hegek.
- Köszönöm. - csukta le a szemeit. Nem firtatta, hogy hogyan csináltam.
- Mi történt? Ki maga? Honnan jött? - kérdeztem halkan. Lehet sok kérdést tettem fel egyszerre, de nem bírtam vissza tartani a kíváncsiságom. Abban a pillanatban úgy kezdett el zokogni, mint egy pár éves kisfiú.
- A földről. Onnan hurcoltak el. - makkogta. A fejét kezdtem el simogatni közben csitítottam, mint anya a kisfiát.
- Nyugodjon meg. - suttogtam lágyan. Abba hagyta a zokogást, már csak a szipogása hallatszott. Nem ismertem a férfit, de tudtam, hogy segítenem kell neki.
- Lo...Loki mindent hall. Megkínzott. Kivetítette a családom halálát. Újra és újra. - nézett rám nagy szemekkel. Úgy mondta, mint ha magát is győzködné, mint ha álomnak remélné ezt az egészet. A fejét simogattam. Próbáltam lenyugtatni. Ennek semmi értelme. Mi haszna ebből Lokinak? És belőled mi haszna volt? kérdezte a fejem egy távoli zugából lévő hang. Mielőtt mondhattam volna valamit két őr toppant be és rángatták ki a kezeim közül a férfit. Ismét sírni kezdett, kalimpált és ordította, hogy engedjék el. Felpattantam, de bezárult előttem az ajtó. Dühösen csaptam a fém ajtóra, mert nem is fából kell legyen!
- Tudom, hogy hallasz! - fordultam meg mérgesen. Ha igazat mondott a férfi akkor tényleg kell halljon. Vajon hallotta mikor napokon át utána zokogtam? Ez volt a terve? Elnyomtam magamba a kérdéseket.
- Jól figyelj minden egyes szavamra te álnok kígyó. Egyszer leperegnek neked is az óráid és te leszel a porba tiporva. Jegyezd meg ezt a napot Loki. Ezen a napon esküdök bosszút mindenkiért akit valaha bántottál. - mondtam dühösen. Ökölbe szorítottam a kezem. A fejemben többször elismételtem miért is utálom őt. Zsarnok, gonosz, szadista, gyilkos. De mégis vágyom rá. A földhöz csaptam a rongyot. Bazdmeg Loki! Kellett neked megszületni. Mindent a feje tetejére állítottál. A nap további részében fortyogtam magamba. Mikor leszállt az este a kis szobába mentem amiben már két éve lakom. Elő szedtem a fa alá rejtett tőröket. Négyet loptam el. Az egyiket már három napja a véremben forgattam. A penge teljesen átitta a mérget. A jobb kezem méreg, a bal kezem gyógyít. A többi testrészem magától regenerálódik. Gonosz mosollyal néztem a kezemben lévő tőrt.
- Ha itt lesz az idő... - suttogtam magam elé - Ezzel foglak megölni. Te pedig sikítva fogsz meghalni.
Vissza tettem a rejtekükbe, majd átöltöztem. Egy kopott poló és egy elnyűtt nadrág volt a pizsama. Sóhajtottam és az ablak felé fordultam. Milyen szép is a hold, merengtem el a fényében. Szemeim lassan lecsukódtak, majd elaludtam.
§-----------§
- Anastasia mondta, hogy a múlt héten nem jöttél ki a király szobájából amikor keresett. - állítottak meg amikor takarítani igyekeztem Loki szobájához. Amikor én ott voltam ő a trónteremben pöffeszkedett. Jobb is volt. Elkerültem legalább. De, azért minden nap arra vágytam, hogy bejöjjön. Lássam kék szemeit, fekete fürtjeit, karizmatikus arcát, az egész lényét. Minden alkalommal átkoztam magam, amiért ilyen gondolataim vannak róla. Még egyel több ok amiért utálom.
- Igen, és? - vontam fel a szemöldököm. Mit érdekli őket mit csináltam? Közelebb jöttek. Ketten voltak balszerencsémre. Kettővel több, mint amire kíváncsi vagyok. Orromat megcsapta a jellegzetes citrom szag, ami bizonyította, hogy buta kis emberekkel vagyok körül véve.
- Arra gyanakszunk... - kezdte el a szőke hajú. Valaha szép lehetett a kicsi orrával, ívelt szemöldökével és manikűrős körmeivel. De mióta ide került romlott ez az összkép. Haja tördezett lett, körmei alá piszok került. Az arca még mindig egy top modellé, de nem illik ezekhez a ruhákhoz.
- Hogy valami rosszban sántikálsz. - fejezte be a barna hajú. A nevét egyiknek se tudtam pedig már két éve dolgozom velük. Össze ráncolt homlokkal néztem őket felváltva. Ezeknek mi a bajuk ilyenkor?
- Azonkívül, hogy szeretném holtan látni a királyt? - kérdeztem gúnyosan - Lányok. Takarítottam, és most is azt tenném ha engednétek. - léptem el mellettük.
Megfogták a karom. Dühös szemekkel néztem vissza, ami által gyengült a szorításuk. Elengedték a karom. Kevésbé bátran indultak ők is az útjukra. Egyszer tuti a felmosó vödörbe nyomóm a fejük. Mit képzelnek ezek magukról, hogy kérdőre vonnak? Loki szobája felé találkoztam Roxanaval, az egyetlen nimfával, akit igen csak bírok. Csendes, visszahúzódó, szinte bele olvad a tömegbe.
- Rox. - szólítottam meg mosolyogva. Egy éve került ide. Többször segítettem neki a feladatokban amiért igencsak hálás volt. Felnézett koromfekete haja mögül. Ajkára apró mosoly került.
- Lua. - mondta ő is a becenevem miközben megállt előttem. Nem voltunk annyira jó viszonyban, hogy megöleljük egymást, de tudtam, hogy akármiben számíthatok rá. Fordítva is így volt.
- Kérhetnék tőled egy apró szívességet? - kérdeztem tőle boci szemekkel. Kétkedve nézett rám, de bólintott.
- Mi lenne az? - fürkészett őzike szemeivel.
- Nem cserélhetnénk mára feladatot? Kérlek szépen. Csak a polcokat kell letakarítanod. - kezdtem el kérlelni. Pár percig gondolkozott, majd bólintott. Vigyorogva öleltem magamhoz. Sietve indultam a keleti szárnyra. Még a reggel megnéztem hol kell legyen Roxana, és csak reménykedni tudtam, hogy bele megy a cserébe. Ezzel tudom, hogy plusz egy hetet kapok, de ma irtóztam bemenni abba a szobába. Végig csörtettem a borostyán zöld padlón, le a lépcsőn és a keleti szárnyba találtam magam. Bementem az első ajtón ahol elég nagy rendetlenség fogadott. Mégis ki szokott ide járni? Bele borzongtam a gondolatba és inkább nem érdekelt a válasz. Leguggoltam, majd négykézláb elkezdtem sikálni a padlót. Kávé és tea foltok tarkították a fából készült padlót. Újra mártottam a rongyot amikor az ajtó kicsapódott. Ijedten fordultam meg, kezemben még mindig a koszos törlőronggyal. Nem nagy fegyver, de más nem volt a közelembe.
- Maga meg ki?! - kérdeztem hangosan. Jobban megfigyeltem. Koszos ruhák, összetapadt izzadt haj. Kezeiből csöpögött a vér. Rám pillantott. Félelem és fájdalom tükröződött a tekintetében. Elképedve néztem rá.
- Kérem... kisasszony! Halkabban! Meghallhatnak. - esett össze. Felpattantam és közelebb mentem. Leültem elé, megfordítottam egy kicsit a testét, majd a fejét az ölembe helyeztem. A karmommal elvágtam az ujjam, majd a vért a férfi csuklójára csepegtettem. Még mindig éreztem a vér szagot. A lábára néztem. Teljesen ki volt kezdve, akárcsak a csuklója. Ismét megvágtam az ujjam és oda is csöpögtettem. Egy kissé jobb színe lett, miután beforrtak a hegek.
- Köszönöm. - csukta le a szemeit. Nem firtatta, hogy hogyan csináltam.
- Mi történt? Ki maga? Honnan jött? - kérdeztem halkan. Lehet sok kérdést tettem fel egyszerre, de nem bírtam vissza tartani a kíváncsiságom. Abban a pillanatban úgy kezdett el zokogni, mint egy pár éves kisfiú.
- A földről. Onnan hurcoltak el. - makkogta. A fejét kezdtem el simogatni közben csitítottam, mint anya a kisfiát.
- Nyugodjon meg. - suttogtam lágyan. Abba hagyta a zokogást, már csak a szipogása hallatszott. Nem ismertem a férfit, de tudtam, hogy segítenem kell neki.
- Lo...Loki mindent hall. Megkínzott. Kivetítette a családom halálát. Újra és újra. - nézett rám nagy szemekkel. Úgy mondta, mint ha magát is győzködné, mint ha álomnak remélné ezt az egészet. A fejét simogattam. Próbáltam lenyugtatni. Ennek semmi értelme. Mi haszna ebből Lokinak? És belőled mi haszna volt? kérdezte a fejem egy távoli zugából lévő hang. Mielőtt mondhattam volna valamit két őr toppant be és rángatták ki a kezeim közül a férfit. Ismét sírni kezdett, kalimpált és ordította, hogy engedjék el. Felpattantam, de bezárult előttem az ajtó. Dühösen csaptam a fém ajtóra, mert nem is fából kell legyen!
- Tudom, hogy hallasz! - fordultam meg mérgesen. Ha igazat mondott a férfi akkor tényleg kell halljon. Vajon hallotta mikor napokon át utána zokogtam? Ez volt a terve? Elnyomtam magamba a kérdéseket.
- Jól figyelj minden egyes szavamra te álnok kígyó. Egyszer leperegnek neked is az óráid és te leszel a porba tiporva. Jegyezd meg ezt a napot Loki. Ezen a napon esküdök bosszút mindenkiért akit valaha bántottál. - mondtam dühösen. Ökölbe szorítottam a kezem. A fejemben többször elismételtem miért is utálom őt. Zsarnok, gonosz, szadista, gyilkos. De mégis vágyom rá. A földhöz csaptam a rongyot. Bazdmeg Loki! Kellett neked megszületni. Mindent a feje tetejére állítottál. A nap további részében fortyogtam magamba. Mikor leszállt az este a kis szobába mentem amiben már két éve lakom. Elő szedtem a fa alá rejtett tőröket. Négyet loptam el. Az egyiket már három napja a véremben forgattam. A penge teljesen átitta a mérget. A jobb kezem méreg, a bal kezem gyógyít. A többi testrészem magától regenerálódik. Gonosz mosollyal néztem a kezemben lévő tőrt.
- Ha itt lesz az idő... - suttogtam magam elé - Ezzel foglak megölni. Te pedig sikítva fogsz meghalni.
Vissza tettem a rejtekükbe, majd átöltöztem. Egy kopott poló és egy elnyűtt nadrág volt a pizsama. Sóhajtottam és az ablak felé fordultam. Milyen szép is a hold, merengtem el a fényében. Szemeim lassan lecsukódtak, majd elaludtam.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése