Második. - Rossz döntés.
- Anya? - kérdeztem hitetlenkedve. Nem tudtam elhinni, hogy itt állt előttem. Szívem mélyén tudtam, hogy csak illúzió, de olyan valóságosnak tűnt a borostyán zöld szeme, gesztenyebarna haja és finom vonású arca. Közelebb lépett hozzám és olyan szemekkel vizslatott, mint aki nem érti mi történt. Késztetést éreztem megölelni, magamhoz szorítani és soha többet el nem engedni. Úgy hiányzik!
- Mi történt, édesem? - kérdezte meg. Még a hangja is ugyan olyan! De álljunk meg... Anya mindig azt mondta, hogy itt lesz velem. Akármi történjen ő tudni fog mindenről ami velem történik.
- Nem tudod anya? - kérdeztem kíváncsian.
Szomorúan elhúzta a száját ami miatt kisebb ráncok jelentek meg szeme alatt.
- Sajnos nem. Mióta nem vagyok veled. - sóhajtott.
Össze húztam a szemem. Ez nem az anyám! Szívembe fájdalom költözött. Megvezetett a disznó, mégis olyan élethű ez az illúzió.
- Te nem vagy az anyám! Az én anyám minden rezdülésemről tudna! - kiáltottam. Könnyek csípték a szemem. Még szomorúbb tekintettel rám nézett, mint aki nagyot csalódott bennem.
- Ott hagytál minket. Gyáva voltál. - ezzel pedig eltűnt, mint ha itt se lett volna.
Elernyedtek a vállaim. Lehajtottam a fejem. Ebben az egyben igaza volt. Ha csak egy kicsit bátrabb lettem volna. Ha csak egy kicsivel jobban figyelek nem haltak volna meg. Az egész az én hibám! Össze szorult a szívem. Annak a rátartinak sikerült a beforrt sebeim felszakítania. Ebben a pillanatban nyílt ki az ajtó és lépett be rajta az emlegetett.
- Valahogy tudtam, hogy más vagy, mint a többiek. - áll elém gúnyos vigyorral.
Szikrázó szemekkel néztem rá. Legszívesebben az arcába köptem volna. A rohadék!
- Miért?! - ráncigáltam a bilincseket. Engedjenek már el!
- Mi miért, Luanna? - kérdezte hidegen.
- Miért tartasz itt? Mi hasznod belőlem?! - kérdeztem mérgesen. Testem izzott, hogy lekeverjek neki egy pofont. De egy hatalmasat. Közelebb hajolt, egészen a fülem tövéig.
- Találd ki. - suttogta a fülembe. Lehelete bizsergette a bőröm. Áruló! Nagy levegőt vettem és tüzet fújtam rá.
- Hozzám ne érj! - mondtam dühösen. A tűz sercegve oszlott szét rajta. Gúnyos vigyorral az arcán ragadta meg a karom, az ölébe kapott és az ágyra lökött. A bilincsek olyan könnyedén hullottak le végtagjaimról, mint ha ott se lettek volna. Az ágyon ülve egyre több kép jelent meg ahogy végig simít a bőrömön, majd csókot nyom a nyakamra. Kirázott a hideg, és sajnos nem a rosszabbik fajtából. Megráztam a fejem és arrébb húzódtam.
- Mitől félsz? - hajolt közelebb hozzám. Szemeiben tisztán látszott a vágy tüze, olyan nagy mértékben amit férfinál még nem láttam. Leugrottam az ágyról, figyelmen kívül hagyva a kérdését. A kilincsre csúsztattam a kezem, de abban a pillanatban kapott el hátulról. Nagy kezeit a hasam alatt össze kulcsolta, ajkait a nyakamra nyomta.
Akaratlanul is kiszökött a számon egy halk nyögés. Próbáltam lefeszíteni magamról a kezeit, de gyengének bizonyultam hozzá. Remegtem, mint a kocsonya. Várjunk csak! Ebből tudnék hasznot húzni ha hagyom magam. Közelebb enged magához, reményeim szerint, és akkor meg tudom ölni. A halálba tudom küldeni. Igen! Ez tökéletes. Megfordultam a karjaiban. Elnyomtam magamban minden gondolatot és hagytam, hogy a testem irányítson. Kezeit hasamról felvezette a hajamhoz és a laza kontyot egy mozdulattal kibontotta. Levegő után kaptam. Tűzvörös hajam gyengéden omlott a vállamra. Elmosolyodott, majd lassan közelebb hajolt és megcsókolt. Ahogy ajkaink találkoztak úgy éreztem, mint ha kismillió tűzijáték robbant volna fel a bőröm alatt. Forgott velem a világ és ha nem tart meg talán térdre is rogytam volna. Váratlan pillanatban az ölébe kapott, majd az ágyhoz sétált és lehemperedett velem. Lábaimat dereka köré kulcsoltam, úgy húztam magamhoz közelebb.
Mellkasára csúsztattam a kezem. Éreztem szívének heves dobbanásait, bőre melegét. Kezem alatt megfeszültek izmai, majd egy pillanat alatt kapta le a rongyos felsőt és dobta a földre. Kábultan pillantottam fel rá, majd én is megismételtem ugyan ezt az ő pólójával. Huncutan a szemembe nézett közben lágyan végig simította az oldalam. Kirázott a hideg. Hevesen kaptam utána. Hideg bőre úgy tapadt forró testemhez, mint a mágnes. Én a piros, ő a kék pólus. Végig húzta ujjbegyét derekam mentén, majd egy mozdulattal leszedte rólam a szoknyát. Elváltam tőle és a szemébe nézve vezettem végig a mellkasán keresztül enyhén izmos hasáig a kezem, majd megállapodtam a nadrágja öv részénél amit nehezen, de kikapcsoltam. Segítettem neki letolni a térdéig onnan pedig lerugdosta magáról. Vissza hajolt hozzám, egészen pontosan a nyakamhoz.
- A király audenciát ad neked. - súgta elfúló hangon a fülembe. Úgy csinált, mint ha egy óriási titkot közölne amit bárki meghallhatna. Felnyögtem.
- Anélkül is beszélnék. - vigyorodtam el, majd a hajába túrtam. Hideg keze a hátam mögé került. Kikapcsolta a melltartóm, majd a textilt olyan messzire dobta, mint ha ártani tudna neki. Vissza hajolt a nyakamhoz és fogaival végig karcolta az érzékeny területet.
Úgy éreztem magam azon az estén, mint ha a szerelme lennék. Vígyázott rám, nem sietett el semmit. Úgy tartott a karjaiban, mint egy babát aki bármelyik percben összetörhetne erejétől. Talán hibát követtem el azzal, hogy lefeküdtem vele. Talán sokkal többet jelentett, mint kellett volna. Talán meggondolatlan voltam. De az ég szerelmére akkor az tűnt a legjobb ötletnek, hogy megteszem. Őt akartam tőrbe csalni helyette én estem a saját csapdámba.
§-----------§
Másnap reggel a nap sugaraira keltem fel. Megfordultam azzal az ürüggyel, hogy tovább alszok, de szembe találtam magam Lokival. Az orraink enyhén súrolták egymást. Szemei égszínkéken csillogtak, mint a csiszolt gyémánt. Egy darabig nézett, majd óvatosan az arcomra csúsztatta a kezét. Lehunytam a szemem a lágy mozdulatra és úgy simultam a tenyerébe, mint egy macska. Elvette a kezét, fel állt és öltözni kezdett. Intet nekem is. Össze szorult torokkal kezdtem el magamra venni a ruháim. Kivételesen nem haragudhatok rá. Én mentem ebbe is bele. Én engedtem neki. Megigazítottam a hajam és lehajtott fejjel megálltam előtte. Kihasználtnak éreztem magam. Pedig ehhez most semmi jogom nincs.
- Kinyitja az ajtót, uram? - kérdeztem halkan. Valami össze tőrt bennem ami nem kellett volna. Nem álltam még erre készen hiába is tűnt olyan könnyűnek.
Felnéztem amikor nem hallottam semmi nyikorgást. Vigyorogva állt előttem, szét tárt karokkal.
- Dolgom van! - szóltam dühösen. Menekülni akartam tőle. El innen, messze. Mellém lépett és az arcomra egy gyengéd csókot nyomott. Kitágult szemekkel meredtem előre. Nem bírtam megmozdulni.
- Ne legyél mérges. Árt a szépségednek. - mondja. Hangjában semmi gúny nem volt ami miatt a szívem még jobban össze facsarodott. Eltűnt és ezzel egyhuzamban kinyíltak az ajtók. Miközben lefelé mentem az arcomon tartottam a kezem. Még mindig éreztem hideg ajkait ahogy forró arcommal találkozott. Végig futott a hátamon a hideg.
- Mi történt, édesem? - kérdezte meg. Még a hangja is ugyan olyan! De álljunk meg... Anya mindig azt mondta, hogy itt lesz velem. Akármi történjen ő tudni fog mindenről ami velem történik.
- Nem tudod anya? - kérdeztem kíváncsian.
Szomorúan elhúzta a száját ami miatt kisebb ráncok jelentek meg szeme alatt.
- Sajnos nem. Mióta nem vagyok veled. - sóhajtott.
Össze húztam a szemem. Ez nem az anyám! Szívembe fájdalom költözött. Megvezetett a disznó, mégis olyan élethű ez az illúzió.
- Te nem vagy az anyám! Az én anyám minden rezdülésemről tudna! - kiáltottam. Könnyek csípték a szemem. Még szomorúbb tekintettel rám nézett, mint aki nagyot csalódott bennem.
- Ott hagytál minket. Gyáva voltál. - ezzel pedig eltűnt, mint ha itt se lett volna.
Elernyedtek a vállaim. Lehajtottam a fejem. Ebben az egyben igaza volt. Ha csak egy kicsit bátrabb lettem volna. Ha csak egy kicsivel jobban figyelek nem haltak volna meg. Az egész az én hibám! Össze szorult a szívem. Annak a rátartinak sikerült a beforrt sebeim felszakítania. Ebben a pillanatban nyílt ki az ajtó és lépett be rajta az emlegetett.
- Valahogy tudtam, hogy más vagy, mint a többiek. - áll elém gúnyos vigyorral.
Szikrázó szemekkel néztem rá. Legszívesebben az arcába köptem volna. A rohadék!
- Miért?! - ráncigáltam a bilincseket. Engedjenek már el!
- Mi miért, Luanna? - kérdezte hidegen.
- Miért tartasz itt? Mi hasznod belőlem?! - kérdeztem mérgesen. Testem izzott, hogy lekeverjek neki egy pofont. De egy hatalmasat. Közelebb hajolt, egészen a fülem tövéig.
- Találd ki. - suttogta a fülembe. Lehelete bizsergette a bőröm. Áruló! Nagy levegőt vettem és tüzet fújtam rá.
- Hozzám ne érj! - mondtam dühösen. A tűz sercegve oszlott szét rajta. Gúnyos vigyorral az arcán ragadta meg a karom, az ölébe kapott és az ágyra lökött. A bilincsek olyan könnyedén hullottak le végtagjaimról, mint ha ott se lettek volna. Az ágyon ülve egyre több kép jelent meg ahogy végig simít a bőrömön, majd csókot nyom a nyakamra. Kirázott a hideg, és sajnos nem a rosszabbik fajtából. Megráztam a fejem és arrébb húzódtam.
- Mitől félsz? - hajolt közelebb hozzám. Szemeiben tisztán látszott a vágy tüze, olyan nagy mértékben amit férfinál még nem láttam. Leugrottam az ágyról, figyelmen kívül hagyva a kérdését. A kilincsre csúsztattam a kezem, de abban a pillanatban kapott el hátulról. Nagy kezeit a hasam alatt össze kulcsolta, ajkait a nyakamra nyomta.
Akaratlanul is kiszökött a számon egy halk nyögés. Próbáltam lefeszíteni magamról a kezeit, de gyengének bizonyultam hozzá. Remegtem, mint a kocsonya. Várjunk csak! Ebből tudnék hasznot húzni ha hagyom magam. Közelebb enged magához, reményeim szerint, és akkor meg tudom ölni. A halálba tudom küldeni. Igen! Ez tökéletes. Megfordultam a karjaiban. Elnyomtam magamban minden gondolatot és hagytam, hogy a testem irányítson. Kezeit hasamról felvezette a hajamhoz és a laza kontyot egy mozdulattal kibontotta. Levegő után kaptam. Tűzvörös hajam gyengéden omlott a vállamra. Elmosolyodott, majd lassan közelebb hajolt és megcsókolt. Ahogy ajkaink találkoztak úgy éreztem, mint ha kismillió tűzijáték robbant volna fel a bőröm alatt. Forgott velem a világ és ha nem tart meg talán térdre is rogytam volna. Váratlan pillanatban az ölébe kapott, majd az ágyhoz sétált és lehemperedett velem. Lábaimat dereka köré kulcsoltam, úgy húztam magamhoz közelebb.
Mellkasára csúsztattam a kezem. Éreztem szívének heves dobbanásait, bőre melegét. Kezem alatt megfeszültek izmai, majd egy pillanat alatt kapta le a rongyos felsőt és dobta a földre. Kábultan pillantottam fel rá, majd én is megismételtem ugyan ezt az ő pólójával. Huncutan a szemembe nézett közben lágyan végig simította az oldalam. Kirázott a hideg. Hevesen kaptam utána. Hideg bőre úgy tapadt forró testemhez, mint a mágnes. Én a piros, ő a kék pólus. Végig húzta ujjbegyét derekam mentén, majd egy mozdulattal leszedte rólam a szoknyát. Elváltam tőle és a szemébe nézve vezettem végig a mellkasán keresztül enyhén izmos hasáig a kezem, majd megállapodtam a nadrágja öv részénél amit nehezen, de kikapcsoltam. Segítettem neki letolni a térdéig onnan pedig lerugdosta magáról. Vissza hajolt hozzám, egészen pontosan a nyakamhoz.
- A király audenciát ad neked. - súgta elfúló hangon a fülembe. Úgy csinált, mint ha egy óriási titkot közölne amit bárki meghallhatna. Felnyögtem.
- Anélkül is beszélnék. - vigyorodtam el, majd a hajába túrtam. Hideg keze a hátam mögé került. Kikapcsolta a melltartóm, majd a textilt olyan messzire dobta, mint ha ártani tudna neki. Vissza hajolt a nyakamhoz és fogaival végig karcolta az érzékeny területet.
Úgy éreztem magam azon az estén, mint ha a szerelme lennék. Vígyázott rám, nem sietett el semmit. Úgy tartott a karjaiban, mint egy babát aki bármelyik percben összetörhetne erejétől. Talán hibát követtem el azzal, hogy lefeküdtem vele. Talán sokkal többet jelentett, mint kellett volna. Talán meggondolatlan voltam. De az ég szerelmére akkor az tűnt a legjobb ötletnek, hogy megteszem. Őt akartam tőrbe csalni helyette én estem a saját csapdámba.
§-----------§
Másnap reggel a nap sugaraira keltem fel. Megfordultam azzal az ürüggyel, hogy tovább alszok, de szembe találtam magam Lokival. Az orraink enyhén súrolták egymást. Szemei égszínkéken csillogtak, mint a csiszolt gyémánt. Egy darabig nézett, majd óvatosan az arcomra csúsztatta a kezét. Lehunytam a szemem a lágy mozdulatra és úgy simultam a tenyerébe, mint egy macska. Elvette a kezét, fel állt és öltözni kezdett. Intet nekem is. Össze szorult torokkal kezdtem el magamra venni a ruháim. Kivételesen nem haragudhatok rá. Én mentem ebbe is bele. Én engedtem neki. Megigazítottam a hajam és lehajtott fejjel megálltam előtte. Kihasználtnak éreztem magam. Pedig ehhez most semmi jogom nincs.
- Kinyitja az ajtót, uram? - kérdeztem halkan. Valami össze tőrt bennem ami nem kellett volna. Nem álltam még erre készen hiába is tűnt olyan könnyűnek.
Felnéztem amikor nem hallottam semmi nyikorgást. Vigyorogva állt előttem, szét tárt karokkal.
- Dolgom van! - szóltam dühösen. Menekülni akartam tőle. El innen, messze. Mellém lépett és az arcomra egy gyengéd csókot nyomott. Kitágult szemekkel meredtem előre. Nem bírtam megmozdulni.
- Ne legyél mérges. Árt a szépségednek. - mondja. Hangjában semmi gúny nem volt ami miatt a szívem még jobban össze facsarodott. Eltűnt és ezzel egyhuzamban kinyíltak az ajtók. Miközben lefelé mentem az arcomon tartottam a kezem. Még mindig éreztem hideg ajkait ahogy forró arcommal találkozott. Végig futott a hátamon a hideg.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése